|
Zenebölcsi
Igyekszünk
átadni/feleleveníteni a szülőknek, nagyszülőknek
azt a zenei alapot, amellyel otthon, négyszemközt bármikor
kedvükre mondókázhatnak, énekelhetnek. Hiszen az adott fél
órában a gyerekektől nem várunk el semmilyen szereplést!
Rengeteg mondókát, dalt mutogatunk végig, sétálunk, játszunk,
de ez tulajdonképpen a felnőtteknek szól, Nekik szeretnénk
ezeket megtanítani. Fontosnak tartjuk az ismétlést, egy-egy
dalt többször szoktunk énekelni, a foglalkozások hétről
hétre ugyanolyan felépítésüek, az új mondókák, dalok szép
lassan kerülnek be egy-egy foglalkozásra, hogy a felnőttek
könnyen megtanulhassák őket. A repertoár bővítését és a könnyebb kapcsolattartást a havi 1 hírlevél is segíti,melyben a szülők megkapják az új anyagot, értesülnek a foglalkozással kapcsolatos hírekről.
A
foglalkozások 30 percesek. A gyerekeket újszülött
kortól várjuk 3 éves korig nagy szeretettel. A fél óra alatt
természetesen egy előre kialakított koncepció alapján
következnek egymás után a dalok, mondókák. Nagyon fontosnak
tartjuk az élő hangszeres zenét, ezért rendszeresen furulya,
fuvola, gitár, zongoraszót hallhatnak a gyerekek. Nagy hangsúlyt
fektetünk arra, hogy a gyerekek összebújhassanak édesanyjukkal.
Erre az ölbeli játékok rengetegszer lehetőséget adnak,
hiszen a dalok- mondókák végén nemegyszer csiklandozzuk, nevettetjük
meg gyermekünket. A gyerkőcök minden foglalkozás alkalmával
kezükbe vehetnek különböző ritmushangszereket (rumbatök,
kasztanyett, triangulum, száncsengő,tikkfa), melyeknek megismerhetik
a hangját, megszólaltatási módját.
A
legtöbb gyerkőc ebben a korban ismerkedik a beszéd varázsával.
A tudatosan egyszerü dalok, mondókák rengetegszer arra késztetik
a gyerekeket (különösen sokadik ismétlésre), hogy velünk mondják,
énekeljék ezeket. A beszédfejlődésben egyébként is nagy
szerepe van az ismétlésnek, lüktetésnek, utánzásnak és ez
által a zenének (egyszerű daloknak), mondókáknak.
|