|
Dudinszky Nóra
2000-ben szereztem meg fuvolatanári és kamaraművészi
diplomámat, de már előtte is foglalkoztam gyerekekkel.
2003-ban született Jázmin leányzóm és akkor kezdett el foglalkoztatni
a kisgyermekek és a zene komolyabb kapcsolata. Olyannyira
belemélyedtem, hogy 2006 februárjában elindítottam első,
saját koncepció alapján megtervezett Süni zenebölcsis foglalkozásomat,ahol Panna kislányom is rendszeres résztvevő volt.Azóta büszkén jelentem,hogy az ország több pontján indult zenei foglalkozás e koncepció alapján. Nagyon szeretek kicsikkel dolgozni,
hihetetlen élmény látni, ahogy hétről hétre évezik a közös éneklést,játékot.
Hivatásomnak érzem az óvodás korosztály hangszeres oktatását!
Turáni Georgina
2005-ben diplomáztam az ELTE tanító szakán. 3évig tanítottam egy IX. kerületi iskolában, ahol az alsó tagozaton énekkart vezettem. 2008-ban megszületett Nóri lányom, 2010-ben pedig Zsófi lányom, akikkel régóta rendszeres "Sünisek" vagyunk. Szülőként és pedagógusként is a mindennapjaim része a zene. A közös éneklés és játék már kisgyermekkorban fontos, ezért nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílik tanítói munkámat, anyai tapasztalatomat és személyiségemet kibontakoztatni a Süni zenebölcsi foglalkozásain
Horvai Zsuzsanna
2005-ben szereztem meg gitártanár, kamaraművész diplomámat. Jelenleg a „Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére“ elnevezésű program középhaladó tanfolyamát végzem.
1997-től foglalkozom gyerekekkel zeneiskolai gitártanárként. A gitártanítás mellett Nóri felkérésére 2011. januárjától júniusig a Sünizene zeneovis foglalkozását tartottam.
Hiszem, hogy a gyermekek életében rendkívül fontos szerepet tölt be a zene, hiszen amellett, hogy fejleszti a ritmusérzéket, zenei hallást, koncentrációt, segít kiteljesíteni a legfontosabbat: a gyermek eredendő kreativitását és egészséges lelki fejlődését. Számomra a zene az a csoda, ami méltó segítség lehet a gyermekek csodálatosságának megtartásában.
|